Ez kivételesen egy Wholock lesz, vagyis a Doctor Whot is belefűztem, így aki nem nézi a sorozatot, az egy kicsit furcsállhatja. Ettől többet nem is szeretnék elárulni. Jó olvasást!
John hangosan lihegve szinte betört a lakásba. Három utcát futott le, hogy hazaérhessen, de Sherlock csak teljes nyugalommal a kanapén elnyúlva feküdt és az újságot olvasta.
- Hol van? – kérdezte még kissé zihálva a futástól. Sherlock ráemelte értetlen tekintetét, ahogy elszakadt az újságtól.
- Mi hol van? – kérdezett vissza összevont szemöldökkel. John csak meglepetten nézett rá.
- A dolog, amiről írtál – mondta, ahogy előhalászta a telefont a zsebéből. – Azt írtad nekem sms-ben, hogy azonnal jöjjek haza, mert van valami a lakásban. A rendelőtől egészen idáig futottam – magyarázta, mire Sherlock még értetlenebbül nézett, ami nála ritkának számított.
- Te meg miről beszélsz, John? Én nem sms-eztem neked – mondta, mire John vett egy nagy levegőt és mérgesen megállt felette.
- Ez most valami idétlen pszichológiai játék vagy mi? Mert ha igen, akkor egyáltalán nem vicces…
- John, én nem írtam neked sms-t – jelentette ki komolyan, ahogy végig John szemeibe nézett. Bár tudta, hogy Sherlock jó színész és még jobb manipulátor, ám ezúttal úgy látta rajta, hogy őszintén beszél. Kezdte egyre jobban nem érteni a dolgot.
- De hát akkor ki küldte ezt? – értetlenkedett, ahogy előkereste a mobiljából az sms-t, majd megmutatta Sherlocknak, akinek felugrott a szemöldöke döbbenetében.
- Az én számomról van, de… én ilyet nem küldtem – vette át Johntól a telefont, mire a köntösének az ujja kicsit lejjebb csúszott és John megláthatta a kezén a hét vonalat. Megfogta Sherlock csuklóját, hogy jobban megnézhesse.
- Ez meg micsoda? – kérdezte, ahogy felnézett Sherlockra, akinek a tekintete rátapadt a vonalakra, de még értetlenebb fejet vágott, mint eddig.
- Nem tudom – motyogta és összevonta a szemöldökét, ahogy próbált koncentrálni, de fogalma sem volt, hogyan kerültek oda. Ő nem rajzolta oda, az biztos.
- Na jó, mi a fene folyik itt? Tényleg nem csak szórakozol velem? – kérdezte kissé dühösen, mivel bosszantotta a dolog, hogy nem érti, mi folyik körülötte. Az meg végképp zavarta, hogy Sherlock nem tudott semmiről, vagy legalábbis úgy csinált.
- Tényleg nem tudom – mondta komolyan és felült a kanapén. Kezdte az ő kíváncsiságát is felkelteni a dolog. Elvégre ő egész délelőtt itthon volt, nem mozdult ki sehova. Megreggelizett, majd lezuhanyozott és kijött a nappaliba újságot olvasni. – Nem én csináltam – állt fel és mikor elnézett John válla fölött, elkerekedtek a szemei döbbenetében, majd teljesen elsápadt. – Már emlékszem – motyogta halkan, ahogy egyenesen nézett valamit. John megfordult, hogy láthassa, mit bámul ennyire Sherlock.
Egy újabb unalmas napnak nézett elébe Sherlock, csak abban reménykedhetett, hogy még a nap folyamán történni fog valami, amivel lefoglalhatja magát. Egy hármasgyilkosság például. Nagyot sóhajtva, felfrissülve a zuhanytól lépett ki a nappaliba. De amint kiért, megpillantotta azt a dolgot, mire földre gyökerezett a lába és csak nézte.
- Maga meg kicsoda? – szólalt meg végre, mikor szóhoz jutott. – Egész jó a maszk, de nem ijeszt meg vele – tette hozzá, bár Sherlock végignézve a dolgon, valahogy nem az jutott eszébe, hogy ez egy beöltözött ember. Hanem valami más. Az a dolog csak nézte továbbra is egy szó nélkül. – Hívom a rendőrséget! – próbált ráijeszteni, ahogy a telefon felé fordult, hogy felvegye az asztalról.
Mikor felegyenesedett, értetlenül bámulta a telefont a kezébe. Hát ezt meg minek vette elő? Nem akart senkit se hívni. Megvonta a vállát és berakta a mobilját a köntöse zsebébe, majd a konyhába ment, hogy főzzön magának egy teát, de ismét szembe találkozott eggyel. Megtorpant és ezúttal riadtan nézte a dolgot. Hogy felejtette el előzőleg? Most ismét előtte állt. Remegő kézzel próbálta megtalálni a tollat a konyhapulton, ahogy szemmel tartotta és lefelé nézett és gyorsan húzott a kezére egy vonalat.
- Ezt meg miért csináltam? – kérdezte magától értetlenül kezében a tollal és ott volt a vonal az alkarján. Nem foglalkozott vele, mivel nem rémlett az oka. A teafőzésre sem emlékezett, így visszament a nappaliba.
Ezúttal öt olyan dolog állt előtte, mindegyik Sherlockot bámulta, aki lesápadt. Életében nem ijedt meg még annyira, mint mikor azok a dolgok közelebb sétáltak hozzá. Hátrálni kezdett a fal felé, közben folyamatosan szemmel tartotta őket és a kezében maradt tollal újabb öt vonalat húzott a kezére ezúttal úgy, hogy nem nézett oda.
- Kik vagytok?
- Mi vagyunk a Csend – válaszolt az egyik mély és ijesztő hangon. Nem tudta melyik volt, furcsán visszhangzott és egyiküknek sem mozgott a szája. Nem mintha konkrétan ki tudta volna venni a szájukat.
- Mit akartok tőlem? – kérdezte, ahogy a kezével próbált mindenfelé tapogatózni, hogy keressen valami tárgyat. A képessége cserbenhagyta, róluk képtelen volt leolvasni bármit is, azon kívül, hogy nem emberek.
- Te vagy Holmes?
- Miért fontos az nektek, hogy ki vagyok?
- Te vagy Holmes? – kérdezték meg újra, ahogy közelebb lépett az egyik. Sherlock megtalált végre egy kést a szekrényen. – Szemmel tartunk – mondta figyelmeztetően az egyik, majd kimentek a lakásból.
Sherlock csak pislogott, hogy miért van a falhoz szorulva és miért tartogatja a kést a kezében, amit a tegnapi kísérlet miatt hagyott a nappaliban. Csak ráfogta a reggeli fáradtságra a különös viselkedését jobb ötlet híján és le akart ülni a kanapéra, mikor az ajtóban ott állt az egyik.
- Szemmel tartunk – ismételte meg, mire Sherlock leejtette a kezéből a tollat, de szemmel tartva a dolgot előkereste és húzott egy hetedik vonalat a kezére, majd a zsebében tapogatózott. Már úgy ismerte a telefonját, akár a tenyerét, így könnyedén tudott írni Johnnak egy sms-t anélkül, hogy odanézett volna, de miután elküldte, elejtette.
- A francba…. – motyogta és hiába tapogatózott sehol sem volt, ösztönösen nézett a földre. Mit keres most négykézláb a földön? Megpillantotta a telefonját majdnem a kanapé alatt. Nem is emlékezett mikor ejtette le, de lerakta a dohányzóasztalra, majd lezuhant a kanapéra, hogy újságot olvasson…
- She… Sherlock, ez meg mi? – kérdezte ijedten John, ahogy földbe gyökerezett a lába és hátra akart fordulni Sherlock felé.
- Ne vedd le róla a szemed, John! – szólt rá, mielőtt megtenné. Előkereste a tollat és húzott egy újabb csíkot a kezére.
- Mond már el, hogy mi ez! – mondta türelmetlenül, ahogy Sherlock mellé húzódott. – Egy… egy földönkívüli? – kérdezte halkan, ahogy nem bírta és Sherlockra nézett. Pislogott kettőt, majd értetlenül összevonta a szemöldökét. – Miért vagy ilyen sápadt?
- Nézz… előre – motyogta Sherlock. John tette, amit mondott és ugyanaz történt, mint előzőleg, de most ugrott is egyet.
- Te jó ég… ez meg mi? – kiáltott fel riadtan, ahogy Sherlock felé nézett, hogy tőle kérjen választ. – Hé, jól vagy? Sápadtnak tűnsz. Csináljak teát? – kérdezte nyugodtan, ahogy már el is indult a konyha felé.
- John, hozd ide a fegyvered! – szólt rá Sherlock, aki azóta is mozdulatlanul állt és nézte a dolgot. A fegyver említésére a dolog is érdeklődőbb lett, eddig csak nézte őket. Az ő dolga csak a megfigyelés volt.
- Minek kellene neked a fe… Ez meg mi? – kiáltott fel újra, ahogy meglátta és a falhoz húzódott.
- Igen, ő egy földönkívüli, és ha elfordulsz tőle, elfelejtkezel róla, mielőtt még megkérdeznéd még egyszer. Most pedig menj be a szobába és hozd ide a fegyvert! – Egyre türelmetlenebbül és idegesebben mondta, ahogy nem mert mozdulni Sherlock, a dolog viszont kissé oldalra döntötte a fejét és egy furcsa sípolásszerű hangot adott ki magából. – Siess már!
- De ha bemegyek a fegyveremért, akkor elfelejtkezem róla – mondta John, mintha értene is hozzá, de valójában fogalma sem volt, mi történik most velük. Sherlock kitapogatta a telefonját és gyorsan csinált róla egy képet.
- Tessék, itt van – nyújtotta felé a mobilját, hogy elvegye. John nyelt egy nagyot és anélkül, hogy elfordulna, elvette. – Erről eszedbe fog jutni miért kell.
Johnnak remegett mindene a félelemtől és hideg veríték fojt végig a hátán, de elkezdett hátrálni a szoba felé, de mikor már az ajtóban állt, kénytelen volt levenni róla a szemét, ahogy becsukta maga mögött az ajtót. Ide meg most miért jött?
- Nézd meg a telefont! – szólt be Sherlock kintről. Milyen telefont? Lenézett és értetlenül bámulta, hogy miért van nála Sherlock telefonja, de mikor meglátta a képet, eszébe jutott, hogy miért is jött be. Folyamatosan a képet bámulta, hogy ne felejtse el. De mikor a szekrényhez ment, hogy kivegye, ismét csak zavartan bámult a kezében lévő pisztolyra. Már minek lenne szüksége neki a pisztolyra? Sherlock mondott volna valamit? Miért felejtette volna el?
- Sherlock… - kezdett volna bele.
- Telefon! – kiáltott be hangosan, türelmetlenül, mire John lenézett a kezére.
Igen, már emlékszik. Sherlock… Amilyen gyorsan csak tudott, úgy hogy közben ne szakítsa el a tekintetét a telefonról, a nappaliba ment Sherlockhoz.
- Minek neked a pisztoly? – kérdezte Sherlock, ahogy felé fordulva állt. Az arca tele volt vonalakkal, ugyanúgy, mint a két keze is. John látta mögötte az öt dolgot és sápadtan csak dadogott valamit értetlenül és mögéjük mutatott. Sherlock megfordult, mire rögtön John felé hátrált.
- Lődd már le őket! – kiáltotta el magát, mire John leszedett egyet, erre mindegyik felemelte a kezét és hirtelen villámok cikáztak az ujjaiból, mire John ijedtében elejtette a pisztolyt. Sherlock önkéntelenül szorította meg a kezét, ahogy a falhoz hátráltak a támadás elől, de nem tudtak menekülni.
Hirtelen négy fegyveres tört be az ajtón és a géppisztolyaikkal leszedték az idegen lényeket, akik holtan estek össze. Mindegyik fegyveresnek a fél szeme le volt takarva. Mycroft lépett be utánuk teljes nyugalommal, szintén letakart szemmel és csak semleges arckifejezéssel nézte a földön elterülő számára ismerős lényeket.
- Mycroft? – kérdezte értetlenül Sherlock. – Te meg mit keresel itt és mi ez a szemfedő? – értetlenkedett, majd a fegyveresek felé nézett és le a hullákra, mire rögtön eszébe jutott. - Te tudod mik ezek, ugye?
- Igen, már egy jó ideje vadásszunk rájuk országszerte.
- De… honnan tudtok róluk? – kérdezte ezúttal John.
- Egy bizonyos valaki figyelmeztetett róluk. De nektek ezzel nem kell foglalkozni, nyilvánvalóan engem kerestek. Viszont sosem győzhetnek, amíg mellettünk áll az a bizonyos valaki.
- Ki? – kérdezett rá Sherlock, mire Mycroft csak féloldalasan elmosolyodott.
- Lehet, egy nap megismeritek – mondta, majd a katonák felé fordult. – Vigyétek el a holttesteket! – szólt rájuk, mire kicipelték őket.
- Nem fogunk erre emlékezni, ugye?
- Nem emlékezhettek, öcsém. Ez a szabály. Ez alól még te sem vagy kivétel. Nos, viszlát – mondta, ahogy bezárta maguk mögött az ajtót. Amint eltűntek Sherlock és John értetlenül fordultak egymás felé.
- Miért van nálad a pisztolyod?
- Miért fogod a kezem? – kérdezték egyszerre a másiktól. Sherlock elhúzta a kezét és csak összevont szemöldökkel nézett Johnra, majd a konyhába ment teát csinálni. John a fegyverét bámulta és próbálta felidézni, hogy milyen indíttatásból kellett neki, de nem talált rá magyarázatot. Végül csak megvonta a vállát és visszavitte a szobába, majd becsatlakozott Sherlockhoz egy teára.
A fanficet ez a gifset ihlette: http://prettiestcaptain.tumblr.com/post/19203841810
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
