Egy aprócska iromány így karácsony szentestéjén tőlem nektek szeretettel. Kellemes Ünnepeket kívánunk:)
Sherlock elhúzta az egyik ujjával a függönyt, hogy kilessen az ablakon. Az utcán egy aprócska hópihe sem hevert, az emberek kigombolt kabáttal járkáltak. Ha egy kómából ébredő ember kinézne, nem is mondaná meg, hogy épp karácsony szenteste van. Talán nem is baj, ha nincs hó. Sherlock amúgy sem érezte magát épp karácsonyi hangulatban. Nem mintha az előző években lett volna hozzá hangulata, de most különösen nem volt.
Egyedül járkált a lakásában fel-alá még mindig a pizsamáját és köntösét viselve. A kezében ott lapult a mobiltelefonja, titokban várta, hogy megszólaljon. De tudta, hogy John túl elfoglalt hozzá, elvégre Maryvel elutaztak. Biztos kettesben töltik az estét és még csak nem is gondol rá.
Nagyot sóhajtott, majd fellépett az ablaktól és leült a foteljába. Mrs. Hudson egy tálcával a kezében jött fel az emeletre.
- Legalább egy égősort felrakhattál volna – mondta Mrs. Hudson. Már egy hete minden egyes nap megjegyezte neki, hogy fel kellene díszíteni a lakást, de szokásosan nem hallgatott rá.
- Teát hozott? – kérdezte, ahogy felnézett rá. Mrs. Hudson lemondóan megrázta a fejét, majd nyújtotta felé a teát, amit el is fogadott. - Elfelejtette a süteményt.
- Nem mintha az én dolgom lenne gondoskodni róla, tekintve, hogy nem vagyok a házvezetőnőd. És mellesleg a bolt nem volt nyitva. – Helyet foglalt John foteljában, szemben Sherlockkal, akinek megakadt a tekintete ezen egy pillanatra, de utána a teára koncentrált.
- Nincs valami… karácsonyi teendője?
- De. És neked? Áthívhattál volna valakit.
- Várom, hogy hívjon Lestrade egy esetleges karácsonyi gyilkossági ügyben. Ez a kedvenc ünnepem az évben. Egyesek ünnepelnek otthon, a kandalló melege mellett és a karácsonyfa árnyékában, mások meg épp lefűrészelik a rokonaik fejét. Az egy jó év volt.
- Nem várhatsz mindig arra, hogy valaki gyilkoljon neked egy jót. És amúgy se illik ilyenre várni, főleg nem karácsonykor.
- Mintha nem ismerne engem.
- Ó, hogyne ismernélek – mosolygott rá, ahogy felállt. – Hozok egy kis mézeskalácsot – mondta, amire Sherlock nem reagált. Mrs. Hudson az ajtó felé indult, de megtorpant pár lépés után, majd felé fordult. – Hívni fog. Higgy nekem.
- Nem tudom, miről beszél – mondta semleges hangon, ahogy a teáját nézte. Mrs. Hudson csak mindent tudóan elmosolyodott, majd lement.
Sherlock utánanézett, majd felsóhajtott. Remek, most már feltűnően csinálja, pedig pont ezt akarta elkerülni. Ismételten felállt és járkált a lakásban. Valami mintha nem engedte volna, hogy nyugodtan üljön. Megpillantotta a laptopját, majd magához vette és ráment John blogjára. A számláló azóta is beragadt. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott az a karácsony. Hangosan sosem vallaná be, hogy az egyik legjobb karácsonya volt. Hiányzott is egy kicsit neki, de felesleges érez ilyesmiket, semmi értelme. Lecsapta a laptop tetejét, majd az ablakhoz lépett. Még mindig a mobilját szorongatta a kezében. Megnyomta a gombot rajta, mire világítani kezdett. Percekig csak bámulta, majd vett egy nagy levegőt és tárcsázta Johnt.
- Szia – köszönt neki rögtön John, ahogy felvette.
- Szia… zavarok?
- Nem, épp… - Nagyot sóhajtott. – Kicsit összekaptunk Maryvel, úgyhogy sétálok egyet a szabadban. Úgysincs hideg – magyarázta, de Sherlocknak mintha lett volna egy olyan érzése, hogy nem mond teljesen igazat, de nem akarta faggatni, legalább is most karácsonykor. – Miért hívtál? Csak nincs egy ügyed? Remélem nem megint valami fűrészelős gyilkos. – Sherlock ezen elmosolyodott. Egyedül John tudta bármikor, bárhol, szinte bármivel megmosolyogtatni.
- Még nincs, de várom, hogy szóljanak… Valójában azért hívtalak, hogy… Boldog karácsonyt kívánjak. – Egy pár másodpercnyi csend követte a kijelentését, Sherlock már úgy gondolta, hogy talán butaságot csinált.
- Én is boldog karácsonyt kívánok neked – válaszolt végül. Mindketten elhallgattak egy kicsit, de Sherlock mosolygott maga elé.
- Nem zavarlak tovább, csak ennyit akartam. Jó éjt.
- Neked is.
Pár pillanattal később megszakadt a vonal. Sherlock elhúzta a fülétől a mobiltelefont, majd visszaült a foteljába és a szemben lévőt kezdte el bámulni. Talán vennie kellene ajándékot nekik. Nem szokása az ajándékozás, de most mégis úgy érezte, hogy szeretne adni valamit. Reméli, hogy egy koponyának örülni fognak a lakásukba. Úgy tűnt, Johnnak tetszik a sajátja. Igen, ez egy remek ajándék lesz.
Már késő estére járt az idő, mindenki túl volt a szentestén, átadták az ajándékokat, elköszöntek a rokonoktól, majd ágyba bújtak. Mrs. Hudson épp a mosogató felett állt. Maga elé mosolygott és közben Sherlockra és Johnra gondolt.
- A fiaim. Olyan tökéletesek egymásnak – sóhajtotta, ahogy letörölte Mary vérét a kezéről.
Sohasem fogják megtudni, hogy ő tette. Igen, John szomorú lesz egy ideig, és Sherlock is bele fog temetkezni a nyomozásba, de talán jövő ilyenkor már bevallják egymásnak az érzéseiket. Ő pedig ott lesz mellettük és támogatni fogja őket. Sherlock még túl bakfis hozzá, hogy rájöjjön, majd az évek múltán megtanulja a leckét. Neki is meg kellett anno a férje mellett. Őt is végezték ki helyette. Hm, a régi emlékek.
- Boldog karácsonyt, Sherlock – mosolygott maga elé, majd megtörölte a kezét.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
