Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nos ez egy AU lesz, amit nem igazán csináltam eddig, de mindennek eljön az ideje ugyebár:D

A történet a Baskerville étkezdében játszódik, ahol Sherlock Holmes a főpincér. Precizitása vagy arroganciája az amely az emberek eszébe jut, nem tudni, de valószínűbb az utóbbi. Az átlagos hétköznapokat megszakítja John Watson érkezése, akit felvesznek Sherlock mellé pincérnek, akinek természetesen nem tetszik, hogy osztozkodnia kell.

 

 

- Üdvözöljük Baskerville-ben, mit hozhatok?

Ez a mondat várta azokat a vendégeket, akik betévedtek az évek alatt egyre növekvő vendéggel bíró Baker Street-i étkezdébe, a Baskerville-be. Akik betérnek, több hangzatos menüvel is találkoznak, mint a „Rózsaszín pink tanulmány” vagy az „Alumínium mankó”, bár az emberek egyik kedvence a „Reichenbach vízesés”. Talán épp ezek a kreatív nevek azok, amelyek elnyerték a vendégek szimpátiáját, hisz nincs olyan nap, hogy nem lenne tele az amúgy aprócska hely. De nem kell aggódni, hisz ki is szállítják az ételt felár ellenében, így elmondható, hogy mindenki hozzájuthat kedvencéhez. Ám London egyik kedvenc helyén is akadhatnak hibák. És ez a vendégek szemében Sherlock Holmes volt.

Az étterem egyetlen főállású pincére volt ő, a részmunkaidős Molly Hooper mellett. Senki nem tagadhatta azt a precizitást, ahogy több tányérral egyszerre egyensúlyozva viszi ki a vendégeknek szánt ételt. Azt sem, amilyen gyorsan képes rendet teremteni és mindig minden asztal csillog, hiába egy perce ült ott valaki más. Sherlock Holmes a maga nevében tökéletes pincér volt, még a kinézete is adott egyfajta olyan beütést, amitől az ember elhihette, hogy jó kezekben van. Aztán megszólal.

Tőle arrogánsabb, okoskodóbb és idegesítőbb pincérrel még ember fia vagy lánya még nem találkozott. Legalábbis az internetes kommentek ezt mutatják. Bár, aki két percnél többet eltölt az étteremben, tisztában lehet vele.

Vegyünk egy példát. Bejön egy fiatal fiú és egy lány, láthatóan az első randevújukra készülnek és mindketten mosolyognak, izgulnak, mint szokás ilyenkor. Amint helyet foglalnak, Sherlock odalép hozzájuk.

 - Üdvözöljük Baskerville-ben, mit hozhatok? Bár még meggondolnám, hogy egyáltalán akarsz-e itt költeni valamit, a lánynak van egy kapcsolata, csak titkolja – magyarázta az elképedt fiúnak, majd a lányhoz fordult. – Bár ő sem a legjobb party, akit kifoghattál. Internetes pornófüggő és szereti túrni az orrát. – Mindketten elkerekedett szemekkel néztek a másikra, majd Sherlockra. – Mindenesetre az itallapot nézzék át és majd visszajövök.

Alig vonult el, a fiú és a lány már fel is pattantak, majd sietősen távoztak az étteremből. Ez általában még egy enyhe esetnek is fogható fel az élménybeszámolók alapján. Nem egyszer akarták betörni az orrát, nem mintha sikerült volna. Sok vendéget veszítettek miatta, viszont nyertek is vele. Főleg fiatal lányokat, akik így is rajongtak érte, hisz csak nézzetek rá! Kész csoda ez a férfi. Na meg persze az ételek is vannak olyan finomak, hogy kibírjanak pár bunkó beszólást, a törzsvendégek fel sem veszik.

Nem azért mondtam, hogy bárki kedvét elvegyem ettől az étteremtől. Érdemes betérni, hisz még csak most fognak igazán a feje tetejére állni a dolgok. Mármint… mindjárt meglátod.

 

Szokásos napnak indult az egész. Az étteremben az asztalok elfoglalva, Sherlock okoskodik párat, távozik miatta három ember, de sebaj, pótolják a helyüket. Szorgalmasan viszi ki a tányérokat. Ezen a napon Molly is dolgozik, úgyhogy ő is segít neki. Mikor pedig épp nincs mit csinálnia, egy álmodozó sóhajjal nézi Sherlockot, ahogy dolgozik. Szóval, tényleg átlagos nap. Aztán egyszer csak betér Mike Stamford egy ismeretlen férfival mögötte.

 - Sherlock, szia! Hogy megy a munka? – kérdezte vidáman. Sherlock épp egy asztalt törölt le.

 - Ahogy szokott – mondta színtelen hangon, majd felnézett és megpillantotta az idegent, ahogy kíváncsian körülnéz. – Oh, ő egy régi osztálytársam, John Watson. John, ő pedig Sherlock Holmes.

 - Üdv – mosolygott rá udvariasan John, ahogy nyújtotta felé a kezét, Sherlock pedig elfogadta, közben őt nézte.

 - Úgy hallottam kell egy új pincér…

 - Miért lenne új szükség új pincérre, ha itt vagyok? – kérdezte felsőbbrendűen, mire John felhúzta a szemöldökét.

 - Márpedig van – szólalt meg Mrs. Hudson, a hely tulajdonosa mögötte, aki épp kivitt egy tányért egy vendégnek.

 - Azt hittem, tisztáztuk, hogy maga nem pincér.

 - Nem is vagyok az. De szükség van még valakire. Egyre többen vannak és… egyre több a panasz – mondta, ahogy megköszörülte a torkát.

 - Eddig nem zavarta!

 - Tudod, hogy csak szívességet tettem azzal, hogy felvettelek, úgyhogy úgy lesz, ahogy én mondom! – mutatott rá. – Szóval… kit köszönthetek?

 - John Watson vagyok. Szeretnék jelentkezni a munkára, jól jönne most a pénz.

 - Ja, lefogadom – morogta Sherlock és úgy festett, mint egy morcos ötéves, akinek meg kell osztania a csúszdát mással is. John nem foglalkozott vele.

 - Ez nagyszerű. Önéletrajz van esetleg magánál?

 - Igen, itt van. – Kikotorta a táskájából és átadta a kissé gyűrött önéletrajzot, mire Sherlock megforgatta a szemét. Mrs. Hudson megnézte.

 - Ne is mondja, kitalálom, Afganisztánban dolgozott ugye? – fordult John felé, aki meglepetten nézett rá.

 - Igen. Honnan tudta?

 - Van egy jellegzetes szaga annak az étteremnek. De azt is látom, hogy bizonyára kirúgták és most bármilyen munkát elvállal.

 - Így van. Nahát, ez fantasztikus. Csak így tud mindent mindenkiről? – kérdezte és kivételesen nem gúnyos hangnemben, hanem kifejezetten érdeklődve, amitől kicsit Sherlock zavarba is jött és csak pislogott.

 - Fantasztikus?

 - Persze. Hát nem? – nézett a többiekre. Mrs. Hudson mosolyogva nyújtotta felé a kezét.

 - Üdv nálunk. – John kissé meglepődött, de vidáman elfogadta.

 - Köszönöm.

 - Holnap reggeltől munkába állhat és… - Közelebb hajolt a füléhez. – Ne is foglalkozzon, ha duzzog maga mellett – suttogta.

 - Hallottam, nem vagyok süket – morogta Sherlock, ahogy inkább egy asztalhoz ment, hogy felvegye a rendelést.

 - Rendben és köszönöm még egyszer – mondta John, majd elment. Sherlock utánanézett, majd felhúzta az orrát. Ha azt hiszi, hogy csak így idejöhet és elveheti a munkáját, hát nagyon téved.

 

Másnap reggel John nyitás előtt tíz perccel érkezett meg az étterembe. Sherlock odament hozzá és a kezébe nyomott egy fehér kötényt.

 - Nyitás előtt tizenöt perccel kell itt lenni legkésőbb – oktatta ki.  

 - Oh… nem tudtam…

 - Persze, hogy nem tudta.

 - Nem tegeződhetnénk, elvégre munkatársak leszünk? – Sherlock végignézett rajta. Láthatóan tele volt energiával és várta a munkát. Erre csak felhúzta az orrát. De aztán eszébe jutott, hogy az ellenségeket kell a legközelebb tartani.

 - Hát legyen… John – mondta, majd elindult hátrafele. – Töröld le az asztalokat – szólt még hátra.

 - Mivel? – kérdezte tanácstalanul John, de addigra Sherlock már hátrament a szakácshoz.

Lestrade még mindig álmosan kortyolgatta a kávéját és egyáltalán nem volt kedve a munkához. Minden máshoz jobban kedve volt, mint ehhez. Elővette a reggelijét, ami egy fánk volt és majszolgatta a kávé mellé. Közben belépett Sherlock.

  - Nem értem, hogy Mrs. Hudsonnak minek kellett felvennie még egy pincért! – fakadt ki. Lestrade megszólalt volna, de beléfojtotta a szót. – Ez egy kicsi hely és jól végzem a munkám. Tehetek róla, hogy idióta emberek jönnek be ide? Hát nem! – Közben fel-alá járkált.

 - Ne izgasd magad rajta. Legalább több szabadnapod lesz.

 - Nem kell nekem több szabadnap! – mondta mérgesen, majd leült. – De majd meglátja Mr… Hobbit-méretű… sündisznó képű… John, hogy mire vagyok képes. – Lestrade csak összevont szemöldökkel nézett rá, de inkább ráhagyta. Az itt dolgozó idő alatt az ember megtanulja, hogy ne foglalkozzon Sherlockkal, ha csak nem muszáj.

Egy csipogó hang szólalt meg, majd Sherlock elővette a mobilját, de amint a képernyőre nézett, sóhajtva visszarakta a zsebébe.

 - Már megint a bátyám zaklat, hogy menjek át az ő éttermébe dolgozni.

 - Pedig többet fizetne, hisz ő a tulaja az étteremláncnak. Hülye vagy, hogy kihagyod.

 - Azt, hogy a bátyám legyen a főnököm? Micsoda kihagyás! – mondta gúnyosan. – Itt a helyem és majd ezt John is belátja. – Vészjóslóan a távolba bámult, Lestrade pedig megrázta a fejét. 

A bejegyzés trackback címe:

https://221b.blog.hu/api/trackback/id/tr36675757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása