Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy kis Johnlock (igen, nyomokban tartalmaz slasht). Az ötlet onnan indult, mikor Sherlock a 3/2-ben megemlítette, hogy egyszer megmérgezte Johnt és kimaradt neki egy szerda. De vajon mi történhetett azon a szerdán? 

 

John elhúzta félkézzel a függönyt és kilesett az ablakon. Reggel óta zuhogott az eső és azóta sem hagyta abba, sőt még csak nem is csillapodott. Bár most semmi lényeges oka nem volt, hogy elhagyja a lakást. A barátnője, Tina épp vidéken tartózkodott a szüleinél és egy megoldásra váró ügy sem várt rájuk. Sherlock nem is nagyon rejtegette mennyire unatkozik. Épp a foteljában ült – persze még mindig a pizsamájában -, de azt sem a szokásos módon. A feje lógott lefelé és a hosszú lábait nyújtotta fel, közben újságot olvasott. Látszólag nem zavarta, hogy fejjel lefelé van. 

 - Van valami érdekes? – kérdezte John, ahogy még mindig kifelé nézett. Csak néhány ember járkált esernyővel a kezükben és egyik sem tűnt úgy, mint aki be akarna csengetni hozzájuk.

 - Nincs – dobta félre mérgesen Sherlock az újságot. – A Baskerville-i eset óta semmi említésre méltó nem történt – mondta, ahogy mégis csak normál ülőpozícióba igazította magát.

 - Majd csak jön valami – nyugtatta a szokásos szavaival John, ahogy ellépett az ablaktól.
 - Majd, majd, majd… Mindig majd – mérgelődött magában. – Nem lehetne, hogy…

 - Nem.

 - De nem is várod meg míg…

 - Akkor sem.

 - Csak egy kicsit…

 - Nem – mondta határozottan, majd a konyhába ment. – Inkább kapsz egy teát, attól majd megnyugszol.

 - Mikor segített nekem bármikor is egy tea, ha csak nem Mrs. Hudson nyugtató gyógyteáiról van szó, amiket a kínai negyedből szerez be feketén?

 - Ez majd fog.

 - Miért, talán te is teszel bele egy kis marihuánát?... Tudod mit, tegyél bele. Kérj, Mrs. Hudsontól.

 - Szeretnéd, mi? – jött ki a konyhából, ahogy már felrakta a vizet forralni. – Veled ellentétben, én semmi plusz dolgot nem rakok az innivalódba.
 - Még mindig ki vagy akadva azon a kávén? Már elnézést kértem. Az emberek hányszor szoktak elnézést kérni?

 - Elnéztem, de attól még felhánytorgatom neked – mondta John, majd a telefonjáért nyúlt.

 - Nem hívott még a barátnőd – szólalt meg Sherlock, ahogy áttelepedett a kanapéra és csukott szemmel végignyúlt rajta. – És nem is fog.

 - És ezt már megint miből gondolod? – nézett rá karba tett kézzel.

 - Nem mondta meg neked senki, hogy én mindent tudok? – kérdezte, mire John csak felhorkant, majd a konyhába ment levenni a vizet. Miután elkészítette mindkettejüknek a teát, kivitte a nappaliba és lerakta az asztalra. – Milyen nap van ma amúgy?

 - Szerda.

 - Szerda – nyögött fel. – Még csak – morogta, ahogy felállt, hogy elmenjen a teáért. Belekortyolt egyet. – Nem érzek benne marihuánát.

 - Majd a legközelebbibe rakok – mosolygott John rá, amit Sherlock is viszonzott halványan.

Leültek az asztalhoz egymás mellé és halkan kortyolgatták a teájukat, miközben az eső kopogott az ablakon. Sherlock fél szemmel Johnra pillantott. Furcsa, már ismerte mozdulatról mozdulatra, hogyan issza a teáját. Míg ő csak aprókat kortyol, John addig nagyokat és mindig megnyalta utána a száját. Elmélyülten nézte, ahogy kidugja a nyelvét és végighúzza azt az ajkain.

 - Minden rendben? – kérdezte John, ahogy észrevette, hogy bámulja.

Sherlock elkapta a tekintetét a szájáról és felpillantott a szemére. John még mindig értetlenül nézett rá. Nem tudja, hogy azért mert unatkozott, azért, mert tetszett, ahogy megnyalja az ajkait, vagy milyen okból kifolyólag, de hirtelen odahajolt hozzá és megcsókolta. Nem volt több annál, hogy a száját az övére nyomta pár pillanat erejéig, majd elhúzódott. De ez is elég volt ahhoz, hogy mindkettejüket lefagyassza. Most először nem értette a logikát abban, amit csinált. Az egyik pillanatban szokásosan beszélgettek, a másodikban szokásosan teáztak és a harmadikban maga sem tudja miért, de… megcsókolta. Johnhoz hasonlóan ő sem tudott semmit se kinyögni, legalább annyira meglepett volt, mint ő. Hosszú csendes másodpercek teltek el, miközben csak az eső kopogását lehetett hallani.

 - Nem vagyok meleg – szólalt meg végül halkan John. Nem tudta, hogy mit feleljen rá, csak óvatosan rápillantott, de ő az asztalt bámulta. Ismét csendbe burkolóztak. Most mi mondhatna rá? Hisz nem értette saját magát, nem értette, miért is csinálta. Végül John volt megint az, aki megmozdult. Felállt az asztaltól, majd megragadta a kabátját és kiviharzott a lakásból. Sherlock az ajtó felé pillantott, amit John be sem zárt a nagy sietségtől.

Még sosem volt ennyire csendes a Baker Street-i lakásuk. Sherlock még mindig a helyén ült, meg sem tudott mozdulni. Próbált elmerülni az elmepalotájában és kitalálni, miért is csinálta. Persze, többet érzett John iránt, mint a többi ember iránt, de… mennyire is többet? Talán még ő sem mérte fel igazán a súlyát. Mi van, ha… De az nem lehet. Nála nem, hisz megveti ezeket, nem racionális dolgok. És John is kijelentette, hogy nem meleg. Hirtelen tört rá a felismerés, majd a rettegés. Mi van, ha ezzel elüldözi Johnt a lakásból, vagy ha már nem akar a barátja lenni? Inkább soha többé nem csinál ilyesmit, minthogy elveszítse.

Erre már sikerült feléleszteni magát, majd felpattant a helyéről és a kémia felszereléséhez rohant. Átnézett minden egyes szert, amit tartott, közben erősen gondolkodott a megoldáson. Végül összegyűjtötte azokat, amiket felhasználhat és idegesen, türelmetlenül pakolta ki őket a konyhába.

 - Gondolkodj, gondolkodj… - motyogta maga elé, ahogy forgolódott a konyhában, majd a hűtőre pillantott. Ahogy ismeri Johnt, már pedig ismeri, ha hazajön biztosan a borhoz fog nyúlni. Volt is egy félig üres palack. Kivette a hűtőből, majd a kémia felszerelése felé fordult és nekiállt összekotyvasztani a szert, ami megoldja majd minden problémáját.

Egy óra múlva készen volt és beleöntötte a borba az egészet, majd visszarakta a hűtőbe. Egy ideig csak bámulta a hűtőt, azon gondolkodott, amin csak nagyon ritkán, hogy helyes-e az, amit csinál. De nincs más megoldás. Csak így kaphatja vissza Johnt teljes egészében.

John estefele érkezett vissza a lakásba teljesen elázva, a nagy sietségben nem vitt magával esernyőt. Sherlock a foteljában ült. Eddig folyamatosan az ajtót bámulta, hogy mikor érkezik már haza, de most úgy csinált, mintha az újságot olvasná. John nem mondott semmit, csak levette magáról a vizes kabátját és felakasztotta. Fél szemmel Sherlockra pillantott, majd egy szó nélkül a konyhába ment. Sherlock felnézett az újság mögül, majd követte.

 - Hol jártál? – kérdezte meg Sherlock a konyha bejáratánál állva. John nem nézett rá, csak kinyitotta a hűtő ajtaját.

 - Sétáltam – válaszolt, ahogy kivette a bort. Pont, ahogy Sherlock megjósolta. Követte a tekintetével az üveget, ahogy kiönti a tartalmát egy pohárba. – És gondolkodtam is – tette hozzá, majd belekortyolt a borba. Sherlock gyomra görcsben állt, ami furcsa jelenség volt nála. Nem tudja, hogy az éppen lenyelt bor miatt, vagy amiatt, amit John mondott. – Túlságosan váratlanul ért a dolog, de… meg kell kérdeznem, hogy… - elhallgatott, majd Sherlockra pillantott, - Komolyan gondoltad… azt?

Sherlock pár pillanatra elnémult, a legjobb válaszon gondolkodott. Aztán lepillantott a borra. Hisz úgy is el fog felejteni mindent. – Igen – bökte ki végül. Ezen most John dermedt le, majd ismét nagyot kortyolt a borból.

 - Nem tudom, hogyan reagáljak… hogyan kellene reagálnom erre… - motyogta, ahogy a cipőjét bámulta. – Egyelőre túlságosan össze vagyok zavarodva. Talán… holnap már tudok normálisan válaszolni – nézett fel rá.

 - Talán igen – mondta halkan. Tudta, hogy holnap egyáltalán nem fog emlékezni rá. Még most rákérdezhetett volna, de valami visszatartotta, nem merte. Túlságosan félt a választól.

 - Akkor… megyek is aludni, fáradt vagyok.

 - Rendben…

 - Jó éjt, Sherlock – motyogta alig hallhatóan, majd otthagyta a konyhában. Sherlock sokáig állt a konyhában, hallotta, ahogy John elmegy zuhanyozni, majd azt, hogy felmegy a szobájában. Amint lehunyta a szemét és elaludt, valószínűleg minden törlődött nála erről a napról. Talán nem is baj, talán így kellett történnie. Talán az is igaz, hogy komolyan gondolta a dolgot, de John sosem fogja így gondolni. Sok mindent nem tudott még az érzéseiről, de egy valamiben biztos volt. Hogy sosem akarja elveszíteni az egyetlen barátját.

 

Másnap reggel Sherlock a foteljában ült még mindig pizsamában, le sem feküdt aludni az éjjel, csak gondolkodott. John nagyot ásítva, nyújtózkodva jött le a lépcsőn.

 - Jó reggelt! – köszönt, majd elnyomott még egy ásítást. – Gondolom nincs semmi reggeli – mondta, ahogy a konyhába ment. Elég volt csak egy pillantást vetnie rá, hogy tudja, biztosan hatott a szer és elfelejtett mindent.

 - Nincs. Gondoltam elmehetnél a boltba – válaszolt Sherlock, mire John visszajött egy pohár tejjel.

 - A változatosság kedvéért nem akarsz inkább te menni?

 - Elfoglalt vagyok.

 - Mégis mivel? – kérdezte, ahogy körülnézett. – Na, mindegy, lemegyek én akkor. Megint. Szerda van, igaz?

 - Nem, csütörtök.

 - Csütörtök? – kérdezett vissza meglepetten. Sherlock rápillantott, hogy lát-e valami utalást arra, hogy emlékezne. – Furcsa, azt hittem, szerda van – mondta, majd megvonta a vállát és miután megitta a tejet, a fürdőbe ment. Ennyi volt, nem emlékezett. Innentől kezdve minden visszaállt a szokásos kerékvágásba és Sherlock sosem kockáztatta meg, hogy elrontsa a barátságukat olyan érzések miatt, amiben még ő maga sem volt biztos. 

A bejegyzés trackback címe:

https://221b.blog.hu/api/trackback/id/tr856296308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása