A következő fic egy iskolai feladatra készült, ahol is egy mesét kellett átírni tetszőleges módon. A mesét nem közlöm spoiler okokból, de ha valakit érdekel, dobjon egy kommentet és kiteszem a linket! :)
Triggerek: Némi erőszak és lőfegyverhasználat, de nem több, mint egy délelőtti matinéműsorban.
Sebastian Moran mindig is kivételesen nyugodt, hidegvérű embernek mondhatta magát. A hadseregben mindkét tulajdonságra szüksége volt - higgadtságának köszönhetően vált a brit hadsereg legtehetségesebb mesterlövészévé, és a béketűrésének tudhatta be, hogy eddig még egyszer sem kapott agyvérzést. Pedig néhányszor bizisten közel állt hozzá.
Hiába, egyszerűen nehezen tűrte, ha idiótákkal van körbevéve. Ennél csak egy dolgot bírt rosszabbul, az arrogáns idiótákat. És ha az egyikük a sors gyermeteg szeszélye révén éppen a felettese, nos hát...
Pedig Miller egyébként egészen tűrhető alak lett volna. Volt humora, és szeretett pókerezni - két olyan tulajdonság, amit Seb mindig is nagyra értékelt. A baj inkább ott volt, hogy szívesen használta hatalmi pozícióját arra, hogy a sorozatos vereségeinek köszönhető tartozás alól kihúzza magát, s egy idő után mesterlövészünk legendás birkatürelme is elfogyott. Ennek következményei az egyik fél részéről némely kékes-lilás zúzódások voltak, míg a másik félnek az igen dicstelen leszerelés után a munkanélküliség fenyegető rémével kellett szembenéznie.
Na most, ha az ember huzamosabb ideig azzal keresi a kenyerét, hogy nagy sebességű fémdarabokat juttat embertársai koponyájába, akkor a hétköznapi életbe való visszatérés nehézségeket okozhat. Egyesek számára az, hogy minden késő este az ablakuk előtt dudáló autó hallatán szívük szerint azonnal fegyvert markolnának, hogy minden sarkon az életüket fenyegető veszélyt sejtenek, talán traumatikus lehet. Seb számára inkább az a tudat volt őrjítő, hogy mindez csak illúzió. Valójában mióta csak levetette az egyenruhát, még senki sem akarta megölni. És így élnek emberek? Lassan kezdte megérteni, mire találták ki a szórakoztatóipart. Civilnek lenni maga a halálos unalom.
Hogy elterelje a figyelmét, munkakeresésbe kezdett. Persze ha sikerrel járt volna, ez a történet sokkal érdektelenebb véget érne, de úgy esett, hogy Seb egy újabb meddő állásinterjúzással eltöltött nap után bevetette magát egy, a lakásától nem messze eső pubba. A csapos csak egy pillantást vetett rá, és már nyúlt is a megfelelő pohárért - ami nem csoda, hiszen a mesterlövész majd minden nap betért ide, ledöntött egy (néha több) scotchot, és közben sötéten nézett maga elé.
Most azonban nem sokáig kesereghetett magában. A látótere szélén egy könyök jelent meg, mire egy gyors oldalpillantással felmérte az ahhoz tartozó sportzakós férfit is. Az illető olyannyira jelentéktelennek tűnt, hogy Seb ennél tovább egy gondolatot sem pazarolt volna rá, ha az alak nem szólítja meg.
- Mr Moran, ha nem tévedek.
Seb kimérten odabiccentett. Végül is, a seregből ismerhették egy páran, de ez nem jelentette azt, hogy azonnal muszáj volt minden jöttmenttel lebratyiznia.
- Álláskeresőben járt?
A mesterlövész ezt már csak egy vállrándításra méltatta. Az ismeretlen erre mintha halkan felnevetett volna.
- Látom, nem szószátyár típus. Annál jobb. Mindenesetre... - A férfi ekkor egy papírszeletet vett elő a zakója zsebéből, és valamit sietősen körmölni kezdett rá - ...ha azzal szeretne foglalkozni, amihez a leginkább ért, itt az alkalom. Ragadja meg, ennél jobb nem jön.
Az idegen erre a pultra dobta a fecnit, majd a kijárat felé indult. Sebastian előbb meggyőződött róla, hogy az alak már elhagyta a pubot, és csak eztán nyúlt a papírdarab után, amelyről megállapította, hogy egy névjegy.
Az egyszerű fehér lapon egyetlen név állt szépen metszett betűkkel.
James Moriarty. Se cím, se telefonszám, se e-mail, még csak egy postafiók száma sem. A mesterlövész felvont szemöldökkel megfordította a névjegyet, de a túloldala sem volt sokkal közlékenyebb. Az ismeretlen mindössze egy másnapi időpontot irt rá és egy régi, elhanyagolt irodaház címét.
- Hm. - Seb mindössze ennyivel kommentálta az esetet. Elvégre momentán először is a whiskyjével kellett foglalkoznia.
A következő napon Seb kivégzett egy doboz cigit, ami nála többnyire a mély gondolkodás jele volt. Vagy a stresszé. Vagy csak simán a létezésé, mikor hogy. Most azonban komolyan eltöprengett. Ésszerű lépés-e elmenni egy olyan találkozóra, amire egy rejtélyes alak hívta meg egy kocsmában, egy erősen információhiányos névjegy formájában? Nyilván nem.
Szórakoztatónak ígérkezik-e a dolog? Oh igen.
Hát, akkor ezzel meg is volnánk, gondolta a mesterlövész, és a kabátjáért nyúlt.
A névjegyen megjelölt épület első ránézésre teljesen elhagyatottnak tűnt. Közelebbről megfigyelve kiderült, hogy a második emeleten egy biztosítócég bérel irodákat, de ettől eltekintve voltaképpen üresen áll. Seb vetett egy pillantást az órájára. Háromnegyed kilenc. Az itt dolgozók nyilván már mind hazamentek, neki pedig maradt tizenöt perce, hogy egy kissé körülnézzen. Mivel a környéken nem vett észre semmi gyanúsat, rövid fontolgatás után belépett az épület ajtaján.
Bent egy lelakatolt ablakú kapusfülke, néhány vetemedett szék és egy fonnyadt fikusz fogadta, meg egy, a lépcső melletti falra ragasztott felirat, amely a biztosító irodáinak hollétéről tájékoztatta az érdeklődőt. A mesterlövész kíváncsiságától vezérelve elindult felfelé a kaptatón, de alig jutott a második lépcsőfordulóig, amikor valaki teljes lendülettel nekirohant, majd úgyszólván lepattant róla.
- Bocs, bocs... elnézést, de komolyan... Nem volt szándékos, csak nem néztem, hova lépek... - hebegte a tettes, egy kis termetű, saccra a húszas évei végén járó fiatalember, vállán átvetetett laptoptáskával, kócos fekete hajjal és az örök lúzerekre jellemző meghunyászkodó arckifejezéssel.
- Vettem észre - vakkantott rá Seb, mire a srác még jobban zavarba jött.
- Tényleg nem akartam... A... a biztosítóhoz jött? Próbálja meg holnap, tíztől tizenkettőig. Sajnos már zárva vagyunk...
- Akkor te mit keresel itt? - firtatta a mesterlövész némi gyanakvással a hangjában.
- Tudja, én vagyok a rendszergazda, és... öhm, túlóráztam egy kicsit. Mikor mindenki hazamegy, bámulatosan gyorsan töltenek a videók...
A fiatalember ezen a ponton elvörösödött, és gyorsan az ajkába harapott, mint aki már így is túl sokat árult el. Sebastian fél szemöldökét felvonva vetett rá egy átható pillantást, mire a srác nyelt egyet, és elslisszolt mellette a lépcsőn.
- Hát akkor én mentem is... Remélem, holnap több sikerrel jár. Viszlát! - Ezzel már el is tűnt a mesterlövész szeme elől. Seb ismét az órájára nézett, és már éppen arra gondolt, hogy maga is visszaindul a földszintre, mikor lentről szóváltás zaja ütötte meg a fülét.
- Hol tartjátok a pénzt? - kérdezte egy érdes hang olyan erős Cockney akcentussal, amit Seb véleménye szerint alig lehetett megkülönböztetni a toroköblögetéstől.
- Mi... nem... ez egy biztosító... itt nincs... - nyögte válaszul egy újabb hang, amelyben Sebastian az imént látott fiatalembert ismerte fel, és akit a hörgéséből ítélve most éppen a nyakánál fogva késztettek válaszra.
Seb gondolatban elkáromkodta magát. Csapdába csalták volna? Akárhogy is legyen, most már hiába visszakozna, a jelen helyzetből kell a legtöbbet kihoznia. Ehhez azonban várnia kell, hogy megtudja, pontosan kikkel is áll szemben.
Lentről csőre töltés zaja hallatszott, majd egy dörrenés rázta meg a levegőt.
.357-es kaliber. Talán Desert Eagle, bár valószínűleg csak utánzat. Amatőrök, állapította meg Seb, és áldotta katonai múltját, ami hozzászoktatta a fülcsengéshez.
- Szétloccsantom az istenverte fejedet - közölte egy vontatott orrhang, miután elült a zaj.
- Tartsd már féken magad, te barom - rivallt rá az első. - Mi a francot képzelsz?! Éppen elég nekünk egy szemtanú, nem hiányzik, hogy berontsanak a kékek!
- Bocs, főnök. De ha tudom, hogy belefutunk ebbe a kis féregbe, szóltam volna még valakinek.
Szóval ketten vannak, vonta le a következtetést Seb. Nyilván az volt a terv, hogy besurrannak, viszik a szajrét, aztán meglépnek. Hát, nem irigyelte őket. Per pillanat éppen saját magát sem irigyelte. De legkevésbé azt a szerencsétlent nem.
Gondolatmenete végére egy puffanva földet érő test és sípoló, mohó lélegzetvétel zaja tett pontot.
- Szóval, még egyszer felteszem a kérdést. Hol... tartjátok... a pénzt?
- Mondtam már, ez egy biztosító... itt nem tartunk pénzt - köhögte a srác.
Sebastian röhögött volna, ha kevésbé komoly a helyzet. Mégis mennyire kell idiótának lenni ahhoz, hogy valaki pont ide akarjon betörni? Bár persze, abból ítélve, amit eddig hallott, ennek a kettőnek az IQ-ja összeszorozva is bajosan üti meg a szobahőmérsékletet. Kis szerencsével lazán kijátszhatná őket. A hátukba kerülni volna a legoptimálisabb, de azt maximum akkor tehetné meg, ha épp most sétálna be a főbejáraton. Kénytelen lesz hülyének tettetni magát.
Feljebb lopakodott még egy félemeletnyit, majd - ügyelve arra, hogy a lépteit jó előre meghallják, elvégre nem akart egy hirtelen felindulásból kilőtt golyó boldog birtokosa lenni - elindult az aula felé.
Lent körülbelül az a látvány fogadta, amire számított. A két botcsinálta betörő - egy nagyjából szekrény méretű, akit az elrettentő Cockney beszédmodor tulajdonosának tippelt, és egy alacsony, tömzsi, feltehetően orrhangú fickó - úgy állt ott, mintha éppen csak egy kis kora esti csevejre ugrottak volna be. Seb figyelmét azonban nem kerülte el a zömök férfi mereven a háta mögött tartott keze, és a gorilla farmerdzsekije alatt a hónaljtáji dudor.
Onnan nem egykönnyen ránt fegyvert, könnyebbült meg egy kissé a mesterlövész. Igyekezett azonban, hogy semmi ilyesmi ne üljön ki az arcvonásaira. Helyette inkább olyannyira bárgyú képet vágott, amilyen csak tellett tőle.
- Jó estét, uraim - kezdte enyhén raccsolva. - Nem tudják, hogy a... nu, wie sagt's man... a biztosítótársaság? Nincsen nyitva? Kopogtam, de nem jött senki...
A két bűnöző tanácstalanul nézett össze, a padlón kuporgó balek meg olyan segélykérő pillantásokat vetett rá, amitől egy adóellenőr is megszánta volna.
- Nem tudják? Ach... sprechen Sie Deutsch? - Seb reménykedő arccal körbejáratta tekintetét az egybegyűlteken, végül megállapodott a szorult helyzetbe került rendszergazdán. Az alig láthatóan bólintott. A mesterlövész németül szólt hozzá, kezét értetlenül széttárva, mintha csak a nyitvatartásról lenne szó.
- Ne csinálj semmi hülyeséget. Maradj nyugton, és mindkettőnket élve kijuttatom innen. - A srác csak a szeme villanásával jelezte, hogy megértette.
- Mit mondott? - jött indulatba a zömök fickó, egyben beigazolva Seb sejtését, miszerint ő azonos az orrhangúval. - Mit mondtál neki, he? He?
- Na de uram! Entschuldigen Sie mir, aber én csak a biztosító...
Sebnek csak eddig sikerült eljutnia, mivel az alak megindult felé, akár egy megbokrosodott gőzmozdony. A mesterlövész még épp látta a szeme sarkából, amint a hústorony egy "jaj, ne már" típusú nyögéssel megkísérli megfékezni forrófejű alkalmazottját. Ő sem volt azonban rest. Félfordulatot hátralepve teljes erőből a zömök fickó lábára taposott, megragadta a válla fölött ellendülő kezet, kicsavarta belőle a fegyvert, majd a mozdulat energiáját használva a támadó gyomorszájába küldte a könyökét. Végezetül a félfordulatot kipótolva a másik felével, szembefordult a férfival, és fejbe húzta a pisztoly markolatával. Mire a test nyekkenve földet ért, a fegyver csöve már egyértelműen az izompacsirta felé mutatott, aki szemmel láthatóan még csak most kezdte felfogni a történteket.
- Nna. És most maradjon szépen mozdulatlan, ha nem akarja, hogy kilyukasszam.
Félórával és két, szorosan összekötözött betörővel később Seb már hazafelé sétált. Magában jól szórakozott azon a gondolaton, hogy vajon mit szólnak majd a biztosító dolgozói, ha másnap reggel beérnek a munkahelyükre, és ott találják a két balfácánt. Egy darabig lesz beszédtémájuk, az biztos. És persze a laptoptáskás fiatalember is nyilván nagypapa koráig mesélni fogja, hogy iszkolt ki az ajtón, a gyáva nyúl, amint tiszta volt a terep. ...Na jó, ezt a részt valószínűleg kihagyja majd, de a lényeg ugyanaz.
Sebastian megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle a vigyorgási ingert. Lelépett a zebrára, aztán hirtelen megtorpanásra kényszerült, mivel egy ezüst Lexus fékezett be közvetlenül előtte.
- Mi a f... - kezdte a mesterlövész, amikor kinyílt előtte az autó hátsó ajtaja, és egy ismerős arc nézett rá.
- Á, kocsmás fószer, micsoda örvendetes találkozás.
- Valóban. Megtenné, Mr Moran, hogy beszáll? Attól tartok, akadályozzuk a forgalmat.
Seb körbenézett. Közel s távol nem volt egyetlen jármű sem rajtuk kívül. Ezt inkább nem firtatta. Volt egy olyan érzése, hogy ezt nagyon meg fogja majd bánni, ennek ellenére ismét a kíváncsiságára hallgatva beszállt az autóba, s az megindult vele a belváros felé.
Kisvártatva meg is érkeztek, bár hogy pontosan hová, arról Sebnek fogalma sem volt. Nyilván valahol a Conduit Streeten voltak, de elképzelni sem tudta, mi céllal jöttek ide.
A kocsmás fószer azonban minden további magyarázat nélkül intett neki, hogy szálljon ki a kocsiból, majd odasétált egy felettébb puccos kinézetű ház bejáratához. Lehúzta a chipkartyáját egy érzékelő előtt, beütött egy kódot, mondott valamit az interkomba, erre az ajtó kinyílt. A mesterlövész elgondolkodott volna, mi lehet a világon, ami ekkora védelmet igényel, de nem maradt rá ideje, mert a férfi betessékelte, majd közölte vele:
- A harmadik emeleten, a folyosó végén talál egy irodát.
Ezzel becsukta mögötte az ajtót.
Seb felmérte maga körül a terepet. Két dolgot minden különösebb építészeti vagy lakberendezési tudás nélkül meg tudott állapítani: a ház lakójának kifinomult az ízlése és felháborítóan gazdag. Mint egy kompakt királyi lakosztály, a mahagóni asztaltól az aranyliliomos tapétáig. Mire felért a harmadikig, már azt gondolta, semmin nem lepődne meg. Ekkor pillantotta meg az irodaajtót díszítő koronás intarziát.
- Na jó, ez simán csak nagyzási hóbort - horkant fel magában. A fejék alatti monogramot csak akkor vette észre, mikor már kopogásra emelte a kezét. Egybefonódó J és M.
Seb elhúzta a száját. James Moriarty. Így már érthető. Meg kell hagyni, a színpadiassághoz ért a fickó.
Sóhajtott egyet, majd két határozottat koppantott az ajtón.
- Jöjjön be - szólt ki bentről egy hanyag dublini lejtésű hang.
De legalább honfitárs, vigyorodott el Seb, majd belépett. A mosolya csak addig tartott, ameddig meg nem látta az obszcén méretű íróasztal mögött a felpillantó alakot.
- Te?!
- Lesz szíves magázni - közölte vele az alak fensőbbségesen.
Az illető alacsony volt és vékony, tökéletesre fésült fekete hajjal és egy minden bizonnyal csillagászati összeget kóstáló öltönyben. Az arcán az égvilágon semmi nem volt, ami egy örökös lúzerre emlékeztetett volna, és Seb soha az életben nem hitte volna el, hogy ezek a vonások képesek meghunyászkodó vagy riadt kifejezést ölteni - ha nem a saját szemével látta volna körülbelül egy órával ezelőtt.
Vagy ez, vagy a fickónak vagy egy nagyon, nagyon különböző személyiségű ikertestvére.
Sebastian csak állt ott, leesett állal. Aztán rájött, hogy ezzel nem a legjobb benyomást kelti, úgyhogy inkább becsukta a száját.
- Elnézést - mondta végül egyszerűen. - Csak meglepődtem, ennyi az egész.
- Gyakran keltem ezt a hatást - válaszolt Moriarty, olyan csillogással a szemében, ami leginkább a gyermekien csibészes és a sátánian élveteg keverékének tűnt. Úgy egyáltalán, az egész emberben volt valami egyszerre joviális es szadista. Olyasvalaki benyomását keltette, aki odavan a kiscicákért, de ha az egyik megkarmolja, nem fog kétszer gondolkodni, mielőtt eltöri a nyakát. Sőt valószínűleg egyszer sem.
- Ez az egész nyilván egy teszt volt. - Seb nem annyira kérdezte, mint kijelentette.
- Átment, ha ez érdekli, máskülönben nem lenne itt. Mától nekem dolgozik. Utánanéztem az életrajzának. A legjobb mesterlövész. Pontos, könyörtelen, és nem vakon utasításokat teljesítő rabszolga. Ráadásul, mint kiderült, még találékony is. Ne csináljon hülyeséget, és nagyszerűen fogunk szórakozni.
Moriarty ismét vetett rá egy olyan viccesen pszichopata pillantást, most egy mosollyal kísérve, ami nem kevésbé volt hátborzongató. A tekintete elképesztő dolgokat ígért. Seb önkéntelenül is visszavigyorgott rá.
Igen, alighanem tényleg remekül fognak szórakozni.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
